A Magyarországon létesített első elektromos távíró vonalhoz az nyitotta meg az utat, hogy 1847. január 16.-án az uralkodó állami monopóliumként határozta meg a távírót.
A bécs-brünni vasút mentén épült távíróvonalból ágazott ki Pozsony felé a magyar távíróvonalvonal. A vonal Marchegg és Pozsony között egyszálas távírda vezetékkel létesült.

Az első magyarországi távíróvonal Bécs és Pozsony között az 1847-48-as nevezetes pozsonyi országgyűlés alkalmából 1847. december 26.-án nyílt meg. Ezt a vonalat az 1847-48-as országgyűlés már felhasználta a Bécsbe szóló táviratok közvetítésére. A pozsonyi távíróvonal és a távíró állomás is az osztrák kormány tulajdonában volt.

A vasutak külön távíróvonalakat építettek. Bécsújhely és Sopron között 1847. augusztus 20.-án megnyílt vasútvonalon távíró üzemelt.

A szabadságharc idején a pozsonyi távíróállomás bezárt. A távíróvonal ismételt kiépítése azonban a szabadságharc leverését követő időszakra maradt. A pozsonyi távíróvonalat a világosi fegyverletétel után, 1850-ben nyitották meg újra.

Az osztrák kormány 1850-ben kezdette meg a Pest-Pozsony közti vezeték kiépítését, és még abban az évben be is fejezte. Pesten 1850. október 1-jén rendeztek be egy távíróállomást, amely "biztonsági okokból" a Károly-kaszárnyában (a mai fővárosi városházában) működött.

Még ugyanebben az évben Esztergom-Nánán és Zágrábban nyílt távíróhivatal. 1853-ban a budai várban, létesült távíróállomás, amelynek távíróvonala azonban egyelőre csak a helytartóság elnöke, Albrecht főherceg kizárólagos használatára szolgált (ez az állomás magántáviratokat csak 1857-től kezdve közvetíthetett).
1853-ban Szeged, Czegléd, Szolnok, Lovrin, Temesvár, Nagyszeben, Orsova, Pétervárad, Zimony városokban nyílt meg távírdaszolgálat, ahova természetesen a távíróvonalak is megépültek.
1853-tól a magyarországi távírdaállomások az állami távíratok mellett magántávíratokat is elfogadtak.

1854-ben mindössze 16 távíróállomás működött Magyarország területén.

Az 1860-as magyar távíróhálózat a magyar városokat összekötő kapcsolat mellett, a nemzetközi távíró összeköttetésnek is fontos láncszeme is volt. A térkép tanúsága szerint magyar távíróhálózat egy ideális kapcsolatot jelentett nyugat és kelet között.

1864-ben Kőbányán, 1866-ban Óbudán és a Császárfürdőben nyíltak meg újabb távíróállomások.

A következő időszakban, gyors egymásutánban Budán, Pesten és vidéken sok távíróállomás, és ezzel együtt sok távíróvonal létesült. Az egyvezetékes távíró összeköttetések továbbra is megmaradtak.