A MAGYARORSZÁGI TÁVÍRÓHÁLÓZAT 1867-1887 KÖZÖTT


Az 1867-es kiegyezéssel a magyar uralkodó osztályok megegyeztek a Habsburg-dinasztiával és az osztrák uralkodó körökkel. Ferenc József és az osztrák uralkodó körök arra kényszerültek, hogy feladják az 1849 óta erőltetett "összbirodalom" fenntartására és Magyarország ebbe való beolvasztására irányuló törekvéseiket. Az 1867-es XII. törvénycikk létrehozta a dualista rendszert, az 1918-ig fennálló Osztrák-Magyar Monarchiát.

A kiegyezés alkalmával 15 cikkelyt tartalmazó ideiglenes távírdai megegyezés megkötésére került sor, amelynek a távíróhálózatra utaló, fontosabb szövegrésze a következő;

"MEGEGYEZÉS

a császári-királyi kereskedelem- és nemzetgazdasági és a királyi magyar földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium között a távírdaügy megosztását illetőleg.
Miután a császári-királyi kereskedelemügyi minisztérium részéről PILHAL Ferenc postafőtanácsos és a királyi magyar földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium részéről FEST Imre országgyűlési képviselő úr meghatározták azon módozatokat, melyek alapján a távírdaigazgatás megosztása véghezvihető; a távírdaigazgatás átvételéről a királyi magyar igazgatás részéről Magyarországon és Erdélyben, mindkét minisztérium jóváhagyásának fenntartásával a következő ideiglenes megállapodásban egyeztek meg.
1., cikkely Magyarországon és Erdélyben a távírdaszolgálat legfelső vezetését és igazgatását 1867. május 1.-én a királyimagyar kereskedelemügyi minisztérium átveszi. Ezen időponttól Magyarországon és Erdélyben a távírdai felügyelőségek és távírdaállomások kilépnek a császári-királyi távírdaigazgatással való szolgálati kötelékből és alárendeltetnek a királyi magyar kereskedelemügyi minisztériumnak.
A temesi és bánáti határőrvidéken levő távírdaintézetek nem mennek át a királyi magyar igazgatás hatáskörébe, ezért ezek kiválnak a temesvári távírdai felügyelőség hatásköréből. Mivel a jelenleg fentálló távírdaigazgatás körletei nincsenek szorosan a korona országai szerint elhatárolva, intézkedés történt, hogy 1867.május l-ig az összesmagyar távírdaállomások, amelyek jelenleg egy nem magyar távirdai felügyelőséghez vannak beosztva, magyar távírdai felügyelőség alá rendeltessenek és ugyanígy azok a nem magyar távírdaállomások, amelyek jelenleg egy magyar távírdai felügyelőséghez tartoznak, nem magyar távírdai felügyelőség alá rendeltessenek"...

1. ábra, az Osztrák-Magyar Monarchia


Az 1867-es kiegyezés után a felelős magyar kormány átvette a távíróhálózatot. Az idáig osztrák kormány tulajdonában lévő magyarországi távíróvonalak a kiegyezés kapcsán magyar tulajdonba kerültek.
A kiegyezés után a magyar felelős kormány első feladatai közé tartozott a távíróhálózat átvétele, az új politikai határokon belül annak célszerű átépítése és a gazdasági érdekek követelményeinek megfelelő fejlesztése.
1867. évi május l-én Magyarország és Erdély, 1868. április l-én Horvát-Szlavonország, 1871. január 1.-én a Határőrvidék távíró berendezései kerültek átvételre. Ennek befejeztével a magyar igazgatás megkezdte a hálózat fejlesztésének munkálatait. A távíróhálózat központja eddig Bécs volt. A fejlesztést tehát három irányban kellett végrehajtani: az országos hálózat központot Budapestre áttenni; a megyei székhelyeket, mint az alkotmányos élet gócpontjait a hálózatba minél előbb bevonni; Magyarország érdekeit szolgáló nemzetközi távíró összeköttetéseket haladéktalanul megszervezni. E szempontok figyelembevételével bővítették és alakították át a magyar távíróhálózatot 1867-1874-ig közel kétmillió forint költséggel. Erre az időszakra esik a pesti főtávírdának átköltöztetése a korabeli főpostaépület III. emeletére. A főpostaépület 1873-ban épült a Szervita-rendi szerzetesek telkén.

2. ábra, a főposta épületében működött a főtávírda


1869-ben az Országházban, 1874-ben a Tőzsdén, 1875-ben a Vízivárosban létesült távíróállomás. Az 1875-79 évek gazdasági válsága kissé megakasztotta a fejlődést. Néhány évi rostokolás után 1881-ben a Szabadelvűkörben, 1883-ban Hajós, Sas, Sugár utcában, az Üllői-úton, 1884-ben Angyalföldön, Diófa és Soroksári-utcában, 1885-ben az Akadémia-utcában, 1886-ban a központi pályaudvaron rendeztek be új távíróállomásokat.
Vidéken is gyors egymásutánban szerelnek fel távíróállomásokat: 1870-ben Hódmezővásárhely, Körmöcbánya, Magyaróvár, Zilah; 1871-ben Gyulafehérvár, Zenta, Zimony; 1872-ben Salgótarján, 1875-ben Dombóvár; 1880-ban Dicsőszentmárton, stb., stb., kapcsolódott a távíróhálózathoz.
Megépítették a budapest-fiumei, budapest-bukaresti és budapest-belgrádi közvetlen levelezésre szánt távíróvonalakat is.
A távíróhálózatban az egyszálas vezetékek továbbra is megmaradtak.
1867 és 1887 között a magyarországi távíró vonalhossza, beleértve a vasúti hálózatot is, 8155,7 km-ről 18111,6 km-re, a huzalhossza 16737,7 km-ről 69174,8 km-re növekedett.

A kiegyezéstől 1887-ig a magyar távíró nagy arányban fejlődött. A magyarországi távírászatban, 1887-ben egy új korszak kezdődött. 1887-ben a posta és a távírda egyesült. Majd egy évvel később létrejött az 1888. évi XXXI. törvény, a Telegráf-törvény.