A TÁVÍRÓOSZLOPOK

A magyarországi távíróoszlopok története
A korabeli légvezetékes távíróhálózat építési anyagainak egyik jelentős és igen fontos csoportja az oszlop volt. Néhány speciális alkalmazástól eltekintve a távíróoszlopok anyaga fa volt. A fa, mint természetes növényi alapanyag a felhasználás során igaz számtalan problémát okozott, mégis igen jó és széles körben alkalmazott oszlop alapanyag volt.

Kezdetben telítés nélküli távíróoszlopokat állítottak. Oszlopokul eleintén 7,5 méter magas fenyő-, bükk- vagy tölgyfatörzsek szolgáltak, melyeket egymástól mintegy 48 méter távolságban helyezek el. Később pedig 6,5 méter, 8 méter és 10 méteres oszlopokat használtak.

A távíró faoszlopoknak három nagy csoportja volt:
- Telítés nélküli oszlopok
- Nem kátrányos szerrel telített oszlopok
- Kátránnyal telített oszlopok

A telítés nélküli távíróoszlopok
A telítés nélküli 6,5 méter hosszú oszlopokat vasutak mentén 5 huzalig, országutak mentén 3 huzalig és vonaljavításnál, átalakításnál alkalmazták. Ha a huzalok száma előzőektől több volt, 8 méteres oszlopot használtak. A 10 méteres oszlopokat speciális esetekben állították.

A telítetlen oszlopok átvételnél a szállítási szerződésekben korábban már kikötött szempontok szerint csak az egyenes növésű és felső végükön legalább 13 cm átmérőjű darabokat vették át. A keményfa, különösen a tölgy sohasem nőtt szabályos egyenes alakban.
Az oszlopok egyenességét az oszlophoz kifeszített zsinórral vizsgálták. Ha a zsinór az oszlop oldalain túl esett, az oszlop nem volt átvehető.
Az oszlop felső végét 3 mm-es vashuzalból, 13 cm átmérőjű körré alakított huzalkarikával, műkaptával (sablonnal) mérték.

A távíróoszlopok a föld felszínénél és közvetlenűl a föld felszíne alatti sávban pusztultak leginkább.
Az oszlopok pusztulását az oszlop alsó részének megszenezésével, olajfestékes, kátrányos és kobaltos bekenéssel próbálták meggátolni vagy késleltetni. Ezek a próbálkozások a kívánt eredmény nélkül maradtak, mivel a fa nemcsak kívülről befelé, hanem belülről kifelé is rothadásnak indult.

A nemkátrányos telített oszlopok
A fatelítés elsősorban vegyészeti eljárás volt. Fatelítés, a fakonzerválás egyik módja, a fa anyagának megóvása a károkozó gombáktól. Valamennyi módszerrel azon igyekeztek, hogy a fa nedvét eltávolítva, helyette más folyadékkal telítsék meg a fa üregeit. A fa nedveit többféle módszerekkel távolítják el, a telítésre pedig különféle folyadékokat használnak. Hazánkban, kezdetben a távírópóznák telítését Breznóbányán végezték.

Kezdetben a magyar távíró vonalak építésénél használt fenyőfa oszlopokat a Boucherie-féle eljárással telítették, mely eljárás abban állt, hogy a frissen vágott, tehát még nedvkeringés alatt lévő, teljesen ép héjjal bíró törzsnek a színfa részébe megfelelő nyomással (1-1,5 atmoszféra) 1,5%-os rézgálic oldatot sajtoltak.

A telítő oldatot a fa egyik végén a fába vezették, az oldat a fa belsejében a hajszálcsövesség következtében mindinkább előbbre hatolt, kiszorította a sejtek üregeiből a fanedvet. Amikor a fa másik végén a rézgálic oldat megjelent és kezdett csöpögni, a telítést befejezték.

A rézgálicos telítés ellen még egy nagyfontosságú körülmény szólt. A rézgálic ugyanis, mely a rézsóknak vizes oldata, a fákból az eső és talajvíz által idővel kilúgozódott, az oszlopok a telítés ellenére rövid időn belül elkorhadtak.
Ezek a hátrányok arra késztették a távírda igazgatást, hogy egy újabb, jobb telítési eljárást alkalmazzon, melynél száraz fa telíthető, állandó helyre telepített telítőtelep létesíthető és az oszlopból az eső és talajvíz nem lúgozza ki a telítőfolyadékot.

A jelenleg ismert hazai távíróoszlop telítő telepek Besztercebányán, Breznóbányán, Nagykanizsán, Püspökladányban, Fegyverneken és Tokodon voltak.

A kátránnyal telített oszlopokról
Püspökladányban kátrány-olajjal telítettek. A püspökladányi telítő telepet a Magyar Posta építette a 1906-ban. A fatelítő Püspökladányba telepítést gazdaságföldrajzi adottságok tették indokolttá. Püspökladány, mint vasúti csomópont, Erdély és a Felvidék erdőkitermelő helyeivel viszonylag közeli vasúti kapcsolatban volt, csapadékszegénysége folytán igen alkalmas volt faáruk tárolására is. Évi termelése mintegy 50 ezer db olajtelítésű vezetékoszlop volt. Berendezései az akkori időkben nagyon korszerű és jól gépesítettek voltak. Az 1925-től a telítőtelepet a MÁV talpfatelítésre átvette, de ez után is telítettek oszlopot Püspökladányban.

A kátránnyal telített oszlopok vizsgálata
1908-ban, a püspökladányi oszloptelítő telep bemutatása kapcsán írt dolgozat a kátránytelített oszlopok telítési mértékével kapcsolatban a következőket írja;

"Nézzünk meg immár egy íly telitett oszlopot! - Keresztrnetszetét vizsgálva látjuk, hogy az olaj csak egy bizonyos erősségü körgyűrűben van. Eme körgyűrű vastagsága 15-20 mm között váltakozik. Kérdés immár, vajjon elegendő-e a fa megóvásához egy ily 15-20 mm-es körgyűrűnyi telités? Igen, s ezt gyakorlati tények is igazolják, a mennyiben ily telített fa 15-20 évig is ellenáll a fát megtámadó mikroorganizmusoknak. Különben is érthető ez, mert a körgyűrűben levő antiseptikum nem engedi meg a mikroorganizmusoknak a fába való behatolását, a netán benn levő myceliumok pedig terjeszkedésük közepette az antiseptikumhoz érve tönkremennek. Eme körgyűrű vastagsága az antiseptikum erősségével forditott arányban áll, igy tehát ha nagyon erős antiseptikum használtatik, elég esetleg egy 5 mm-es körgyűrűnyi telités is. Annak eldöntése pedig, hogy inkább egy középerösségü antiseptikum használtassék s nagyobb vastagságu körgyűrű, tisztán financziális dolog, mert alkalmazkodnunk kell a kapható telitő folyadékhoz."

A távíróoszlopok jelölése
A távíróoszlopokba telítést követő átvételi eljárás során jelszeget ütöttek. A jelszeg vagy évszámszeg a telített oszlop keletkezési idejét jelölte.

A horganyzott jelszeg a telítés évének két utolsó számát tartalmazta, minden évben más-más alakú volt a szeg feje.

A távíróoszlop korabeli beszerzése
A távírda- vezetékek létesítéséhez szükséges oszlopokat az állam rendszerint árlejtések (árajánlatok) és ennek alapján kötött szerződések útján szerezte be. Az oszlopok közül a tölgyfa, gesztenyefa, akácfa és vörösfenyőfa oszlopokat közvetlenül beépítették, míg a közönséges fenyőfa-oszlopokat telítési eljárásnak vetették alá.