A SZIGETELŐK

A távíróvezetékek (távíróhuzalok) átlag ötven méter távolságokban elhelyezett oszlopokra -nem közvetlenül- voltak felerősítve. A távíróoszlopon lévő tartószerkezet (támpont, tartóvas) és a távíróvezeték közé szigetelőt (elszigetelőt) szereltek. A szigetelők azok a fehér színű, harang alakú, porcelánok voltak, melyekre a távíróvezetékeket rögzítették (felkötötték).
A porcelánszigetelő a távíróhuzal és a támszerkezet (vasszerelés vagy tartó) közé helyezett vezetéktartó, mely egyben villamos szigetelőanyag is volt.

Ha a távíróhuzalokat közvetlenül erősítették volna a tartókra az elektronos jelek nagy részét -különösen nedves időben, amikor az egyébként a szigetelő faoszlop is villamos vezetővé vált "más vezeték, vagy a föld elvezethette volna. Ezért a huzal és a tartó vagy más néven a támszerkezet közé olyan anyagot" szigetelőt- helyeztek, amely az elektromos jelek útját elzárta. Az ilyen anyagból készült testeket szigetelőnek nevezzük.

Kezdetben a következő szigetelőket használták a magyarországi távíróhálózatokban;

Egyes porcelán szigetelő
Az egyes porcelán szigetelőket, az 1850-es években, csak rövid ideig alkalmazták, mert nem volt megfelelő a villamos szigetelési ellenállásuk. A kettős szigetelők megjelenésével ezek a szigetelők eltűntek.

Kettős porcelán szigetelő magyarországi bevezetésének külföldi előzményei
A kettős porcelán szigetelőnek már megfelelő volt a szigetelése. Ezek a szigetelők az 1850-es évek végén jelentek meg Magyarországon.
A 2. ábrán bemutatott kettős szigetelő "Chauvin távírda főigazgató" sikeres alkotása volt. Chauvin a kettős szigetelőt megvizsgálta esős időben, nedves levegőben, ködben, párában és különböző szélsőséges hőmérsékletekben. A szigetelők minden esetben jól vizsgáztak.

A porcelán kettős szigetelőkről 1877-ben így írtak: "A magyar távíró hálózatban előforduló elszigetelők nemeiből jelenleg kétféle elszigetelő alkalmaztatik, az egyes és a kettős burájú, melyek tiszta porczellán anyagból vannak készítve."

A Németországból származott, hazánkban mindenütt elterjedt, kettős porcelán szigetelő olyan jól sikerült típus volt hogy másfél évszázad után, napjainkban is megtalálható némely -még megmaradt- légvezetetékes hálózatunkban.

Kettős kis szigetelő
A kettős kis szigetelőt inter (helyközi) bevezetésekre és városi vezetékekre használták. Formája a kettős szigetelőhöz hasonlított, azzal a különbséggel, hogy a szigetelő feje lapított volt. 1877-ben Budapesten is ilyen szigetelőket használtak.

Gyűrűsfejű szigetelő
A gyűrűsfejű szigetelő csak egyes burás kivitelben készült, magassága megegyezett az 1. ábra alatt bemutatott közönséges egyes szigetelővel. Az 1850-es években alkalmazták, 1877-ben még némely vonalszakaszon előfordult, de új építéseknél akkor már nem használták.
A távíróvezetéket a gyűrűsfejű szigetelőnek csak a nyakában lehetett rögzíteni (megerősíteni), a rögzítésre a két gyűrű közötti mélyedés szolgált. Ez a megoldás igen célszerű volt, mivel a vezeték még akkor sem eshetett le a szigetelőről, ha a búra össze is törött (a közönséges és gyakoribb szigetelő törésnél a szigetelő feje nem szokott törni).

Feszítőfejű szigetelő
Erről a szigetelőről 1877-ben így írtak; "A feszítőfejű elszigetelő (Spannkopf) a régi időkből maradván vissza, csak itt-ott találhatni még némely országúti vezetékben. Czélja volt a kifeszített vezeték szabályozni illetőleg utánfeszíteni, mely czélra egy szétfutó csavar menettel van ellátva, mely egyszer s mind búráját képezi, a fején lévő négyszög alakú kiugrás pedig a csavarkulcs befogadására szolgál, mellyel az egész elszigetelő forgásba hozható... Ha az elszigetelő jobb felé csavartatik a körültekerés egy menettel lejjebb szál, miáltal nagyobbodik és a vezeték mindkét oldal felé megrövidíti vagy kifeszíti."

Vasbetétes szigetelő
A vas szigetelők alakja hasonló volt az 1. ábra szerinti egyes szigetelőhöz. Az elszigetelés ebonit közbe iktatása által történt.

A szigetelő külső burája öntöttvasból készült. A 8. ábrán bemutatott vasalt szigetelő fejében, a fekete színnel jelölt területen "ebonit és szarú szerű kaucsuk" volt, melyet csavarmenet rögzített a vasburában. A szükséges villamos szigetelést ez a fejben lévő betét biztosította.

A vasbetétes szigetelőkre a huzalt nem közvetlen kötötték, hanem a fej oldalán lévő nyúlványba csatlakoztatott, és a fejben a szigetelőanyagba ágyazott "vaskerékre" rögzítették a vezetéket.

A vasbetétes szigetelőket néhány, különleges helyen használták.

A kőelszigetelők
A XIX század második felében költségcsökkentés miatt a porcelán anyagú szigetelők esetleges kiváltására a távíróhálózatban kísérletezni kezdtek agyagból készült szigetellőkkel. Ezeket az agyagból készült szigetelőket kőelszigetelőknek nevezték.
1877-ben így írtak erről;
"Legújabban honunkban és jutányosság szempontjából kísérlet tétetett elszigetelőket agyagból készíteni. Miután mindekkoráig biztos avatok hiányoznak, hogy ezen újabb elszigetelők a kívánt czélnak megfelelnek, egyenlőre csak azon anyagokat vesszük tárgyalás alá melyből azok készítetnek. Íly féle elszigetelőknél két félét különböztetünk meg. Az egyik (a Fischer féle egyes kőszigetelő) finomított agyagból készül és mivel többnyire vastartalma, mely égetés alatt veressé változik, különös festőanyagot adnak hozzá, mely a tárgyaknak kellemetes szint költsönöz a nélkül, hogy különös üvegmázt adnának hozzá. - A másik neme a közönséges, vastartalma és nehezen olvadó agyagból van alakítva (ebből készült a Harthmannth féle kettős kőszigetelő). Égetésük csak egyszer történik, mely alatt felületükön vékony üvegréteggel látatnak el. Az üveg réteggeli ellátás akkép történik hogy a kemenczébe midőn a tárgyak a legjobb izzásban vannak néhány maroknyi konyhasót hintenek rá."

Fischer féle egyes kőszigetelő
A Fischer féle egyes kőszigetelőket 1876-ban próbaképen alkalmazták.

Hardtmuth féle kettős kőszigetelő
A Hardtmuth féle kettős kőelszigetelő 1876-ban még nem volt használatban.

A lánchídi porceláncsigák
Budapesten a távíróvezetékeket kezdetben a Duna felett a Lánchídon vezették át. A Lánchíd két pillérén, a tartószerkezeteken a szokásos alakú porcelán szigetelők helyett, porcelán "karikákat" csigákat alkalmaztak. A porcelán csigákon a távíróvezetékeket lekötés nélkül, szabadon vezették.

A későbbi időkben, a magyarországi légvezetékes távíróhálózatokban újabb típusú porcelán szigetelőket rendszeresítettek...