A TÁVÍRÓVEZETÉKEK

Távíróvezeték távíróvonal azon része, amely vezeti a villamos áramot és továbbítja a villamos távíró jeleket. A távíró légvezeték a távíróállomások között támpontokra (oszlopokra), támszerkezetekre (tartókra) rögzítve, kifeszítve a föld felett helyezkedtek el.

Kezdetben a távíró légvezetékek 2 mm átmérőjű rézdrótok voltak. A réznek előnye volt, hogy az elektromosságot nagyon jól vezette. Nem számítva drága voltát a korabeli szakmai körök szerint a hátránya az volt, hogy a hőmérsékletváltozások és egyéb környezeti befolyások miatt gyorsan elveszítette rugalmasságát és törékennyé vált.

Korabeli megfogalmazás szerint "általában mellőzték a rézdrótot. A rezet kiizzított vassal helyettesítették, mely fém tartósabb és kevésbé drága." Vagyis lágyvas huzalokat használtak. Az alkalmazott lágyvas huzalok 3 mm és 3,5 mm átmérőjűek voltak.
A nagytávolságú és nemzetközi összeköttetésekre 1868-tól 5mm vashuzallal építették a légvezetékes távíróvonalakat. Folyók feletti átfeszítésekhez 2,8 mm átmérőjű acélhuzalt is alkalmaztak.

A távíróhálózatba épített vas távíróvezetékek megállíthatatlanul és viszonylag gyorsan elrozsdásodtak. A rozsdásodás megakadályozására különféle eljárásokat alkalmaztak. Kezdetben olajfestékkel vonták be a vasdrótok felületét. Ez a módszer teljesen eredménytelen volt. Majd lenolajba mártották a vas vezetéktekercseket. A rozsda elleni védekezésben a lenolajos kezelés is csak körülbelül két éves időtartamig volt hatásos.

A távíróhálózatok létesítésének kezdeti éveit követően a kiegyezés után (miközben a világ más országaiban is újabb és újabb távíróvezetékek megoldások után kutattak) a hazai távíróhálózatokban, 1875-ben megjelent a 3 mm-es horganyzott vashuzal. A távírászok között a korabeli nem tökéletes horganyozási gyártástechnológia miatt kevésbé volt sikeres ez a horganyzott vas vezeték, mivel a külső horganyréteg a vezeték meghúzása során két, két és fél méterenként megszakadt.

Ezt a jelenséget a korabeli távírász szakemberek az anyagok különböző hőtágulásának is tulajdonították. A horganyzott vashuzal a szakemberek bizalmát elvesztette, és nem is használták. A horganyzott vashuzal másik vezetékhibája a gyártás során keletkezett "felhasadás" volt, amikor a külső horganyréteg hosszirányban vagy haránt szétnyílt, felhasadt.

Ekkor a hazai távírász szakemberek már ismerték, de még nem alkalmazták az Amerikában már ismert, és ott eredményesen használt rézhéjú vashuzalt, a staku huzalt. Ezt a minden légvezetékes korróziós problémát megoldó rézhéjú vasvezetéket csak később vezették be Magyarországon.