A MAGYAR TÁVÍRÓVONALAK NEVEZETES FOLYAMKERESZTEZÉSEI
Kezdetben a távíróvezetékeket a folyamkeresztezéseknél a két part között, a levegőben vezették át. Ezek voltak a légvezetékes átfeszítések.
A folyamkeresztezéseknél szokatlanul nagy oszlopközök voltak. Az átfeszítések különlegességét az egyedi tartóoszlopok, korabeli elnevezéssel a "feszítőművek" adták.
Magyarországon a látványos és nevezetes folyami átfeszítések létesítésének fő időszaka az 1860-as és 1870-es években volt.
A folyami átfeszítések
Az átfeszítésekről korabeli összefoglaló, pontos és megbízható nyilvántartás nem ismert. Az alább felsorolt folyamkeresztezések alkotják a nevezetes átfeszítések csoportját.
Az 1867 előtti időszakban folyami átfeszítés a Dunán Újvidék és Pétervárad, a Tiszán Titel és Perlasz között volt. Az akkori Pest és Buda közötti, valamint a Tiszán a szolnoki és tokaji távíróvonal átvezetések pontos műszaki megoldása jelenleg nem ismert.
Az 1870-es években feljegyeztek egy vasoszlopokkal létesített Komárom és Újszőny közötti átfeszítést, amely 1869 előtt létesült. Ez az átfeszítés az 1869-es távírdatérképen szerepel.
Az 1870-es években több meglévő folyami átfeszítést újra megépítettek. Párkány-Esztergom között 1875-ben, Újvidék és Pétervárad között 1876-ban, Titel és Perlasz között 1876-ban létesültek új korszerű folyami átfeszítések. Az átfeszítésekhez magas vagy különösen magas, fa illetve vas oszlopokat használtak.
Több kisebb folyami és folyók feletti átfeszítés is létezett, melyek kevésbé voltak látványosak Később, az 1890-es években feljegyeztek Pozsony-Somorja, és Lacháza-Ráckeve közötti folyami átfeszítéseket is, ezekről az átfeszítésekről jelenleg keveset tudunk.
A korabeli magyar távírászati hálózatépítő szakma a folyamkeresztezések tervezéséhez szükséges matematika, geometria és fizika ismeretanyagával rendelkezett. A terepi helymeghatározáshoz inkább számításokat és a háromszögelés különböző módszereit használták, de műszeres méréseket is végzetek.
A korabeli szakmai előírások a folyami átfeszítések létesítéséhez a következőket ajánlotta. "Az átfeszítések nagyobb részt folyamokon át alkalmaztatnak, kevésbé piaczokon vagy oly száraz helyeken át, hol a támpontok felállítását a helyi körülmények nem engedik meg. Az átfeszítési pontok szerkesztéséhez négy kelléknek adva kell lenni.
1 a felállítandó pontok vízszintes távolsága
2 a folyamon járó hajónak legnagyobb magassága (kürt vagy árbóczfa)
3 a legnagyobb vízállás magassága pont felett, és
4 az átfeszítendő huzalnak legnagyobb befüggése"
Az átfeszítések helyének kiválasztásánál, a folyó vízszintje feletti kellő vezetékmagasság legkönnyebb eléréséhez előnyt jelentett az a partszakasz, ahol az egyik parton domb, hegy vagy magas építmény volt.
Azokat a speciális távíróoszlopokat, melyeket a folyamkeresztezéseknél a két parton létesítettek, és az oszlopokon huzalfeszítő szerkezet volt, átfeszítési műveknek nevezték. A fa vagy vas átfeszítési művek egyedileg készültek.
Az 1876-os Pétervárad és Újvidék közötti dunai átfeszítés
Az egyik nevezetes távíróvonal átfeszítés a Pétervárad és Újvidék között létesült, mely az építés idejében újszerű megoldásával és kimagasló méreteivel egy korszakot megkoronázó műszaki alkotás volt. A péterváradi átfeszítésnél is az egyik oszlopot partmenti magaslatra telepítették. A magaslat adta terepviszony megkönnyítette a Duna feletti kedvező nyílásmagasság elérését.
Az átfeszítés vasoszlopos feszítőműveinek alapozása az újvidéki "sánczon" 1876. október 15-19. között történt. A péterváradi felsővárban az oszlopállítás 1876. október 20-23. között volt.
Péterváradnál öt vezetékkel keresztezték a Dunát. A szükséges nyílásmagasság eléréséhez a péterváradi oldalon 7,6 méter magasságú, az újvidéki parton 30,5 méter magasságú, oszlopot állítottak. Mindkét oszlop vasból készült.
Az átfeszítés az Újvidéket Péterváraddal összekötő hajóhíd feletti Duna szakaszon történt.
Az oszlopok alapozása
Újvidéken az oszlopalap-gödör fenékmélysége 4 méter volt. Ebben a munkagödörbe építették be az oszloppapucs felfogatásához szükséges 4 db csavart. A gödör aljába egy 2,8x2,8 méter alapterületű 1,0 méter magas építményalapra helyezték a 2,2x2,2 méter területű öntöttvas talplemezt, mely a függőlegesen elhelyezkedő csavarokat alulról rögzítette. Innentől az alaptest a föld felszínéig 2,2x2,2 méter alapterületű volt. A talplemezre faragott terméskövekből 0,63 méter magas réteg következett, majd 2,49 méter magasságig téglával felfalazták. Ezzel a felfalazással befoglalták a csavarokat. Az épített alaptestet föld felszínéből kiemelkedően 0,55 méter magas beton fedéllel zárták le. Később a betontestből kiálló csavarokhoz rögzítették az oszloppapucsot.
Az alapozás anyag és munkadíj együttes költsége 1426 forint és 53 krajcár volt. Az újvidéki oszlopállítás munkáihoz több mint 110 köbméter gödörásás volt szükséges.
A különleges vasoszlopok
A Pétervárad és Újvidék közötti az átfeszítésnél létesített vasoszlopokról sok érdekes, de nehezen hozzáférhető információ maradt fenn. Magyarországon, itt az újvidéki sáncon felállított távíróoszlop volt a legmagasabb. A fennmaradt dokumentációk értékes adatokkal szolgálnak az oszlopállításra és a kivitelezésre vonatkozólag. A 30,5 méteres oszlop súlya 7826,6 kg, a 7,6 méteres oszlop súlya 3325,8 kg volt. A két oszlop beszerzési költsége 5900 forint, az oszlopok szállítási és felállítási költsége az alapozással együtt 3234 forint volt. Mint egyéb költség az építési általány, a két gépész, a két csoporterő és egy építész díjazása összesen 442 forint volt. Mindezekkel együtt az átfeszítés teljes költsége 9576 forint volt. Az átfeszítés kivitelezési ideje 20 nap volt.
Az önszabályzó feszítőmű
Az 1876-ban létesített péterváradi átfeszítést megelőzően az évszakok környezeti hőmérsékletváltozása miatti huzalhosszúság változást időközönként utánfeszítették, vagy megeresztették. A távírdások ezeket az időjárás változással járó huzalszabályozási munkákat gyakorta nem végezték el, minek következtében vonalzavarok és meghibásodások keletkeztek.
Az első ismert önszabályzó légvezetékes távíróvonali feszítőművet a Pétervárad-Újvidék átfeszítésnél létesítették.
Az önműködő feszítőmű rajza a 4. képen látható. A huzalok két végpontján összesen 312 kg súly függött. A két parton az oszlopra szerelt terelő kerekeken a függőleges irányba átvezetett és a méretezett súlyokkal szabályozott vezetékek az eltérő környezeti hőmérsékleteknél is azonos erővel voltak feszítettek.
Az irányváltó kerekeket tartó vas szigetelők belsejében a szigetelőanyag "kátrányban áztatott fa" volt.
A súlyok alatti rúgók az esetleges huzalszakadás következtében leeső súlyok csillapított megfogására szolgáltak.
A Pétervárad-Újvidék közötti távíróvonal átfeszítés későbbi sorsa jelenleg nem ismert. Egy feljegyzés szerint 1893-ban az átfeszítés még létezett.
A magyarországi folyamkeresztezéseknél a légvezetékes átfeszítések elmúlását a hidak építése és a jó minőségű távírókábelek megjelenése segítette és sietette. Az idő múlásával eltűnt magyarországi távíró folyami átfeszítésekből a jelenlegi ismeretek szerint tárgyi emlékek nem maradtak fenn.
